Gyökerek

Mióta gyerekeim vannak, az egyik leghangosabb kérdés bennem, hogy mit adok tovább nekik. Milyen gyökér leszek én?
Ilyenkor karácsony tájékán, a befelé fordulás idején a mag-családomra és a régi időkre többet gondolok, mint máskor. Bizonyosan sokan vagyunk ezzel így.

Elkezdtem családfát készíteni, mert fontosnak tartom, hogy a gyerekek tudják, honnan jöttek.
Egyik kedvenc olvasmányomban, Kádár Annamária és Kerekes Valéria Mesepszichológia a gyakorlatban (Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása gyermekkorban) c. könyvében azt mondják a szerzők, hogy a „családtörténet egy védőháló, amely nehézségek esetén megtart és felemel”.
A könyvben említenek egy kutatást is, amelyet a 2000-es évek elején Amerikában végzett két pszichológus, Marshal Duke és Robyn Fivush. Arra jutottak, hogy azok a gyerekek, akik jobban ismerik családjuk történetét, erősebb belső kontrollérzéssel, magasabb önbecsüléssel rendelkeznek, illetve alacsonyabb a szorongásszintjük, és kevesebb viselkedésproblémával küzdenek, mint akik nem sokat tudnak a családjukról.
A szerzőpáros (Kádár A. és Kerekes V.) rengeteg kézzelfogható, könnyen megvalósítható gyakorlatot ajánl, amelyekkel a gyerekek önbecsülését segíthetjük.
Szerintem ezek a gyakorlatok nem csupán nekem, mint szülőnek hasznosak a gyerekeim felé, hanem felnőttként saját magamnak is.

Jen Green A fák varázslatos világa c. gyerekeknek szóló, gyönyörűen illusztrált könyvében a titokzatos gyökerekről azt írja, hogy „a gyökerek nagyon érzékenyek. Képesek érzékelni a talajban lévő szennyeződéseket, és más irányba nőnek, hogy elkerüljék a veszélyt.”
A fák gyökerei tehát egy olyan velük született intelligenciával rendelkeznek, hogy arrafelé nőnek, ahol több tápanyaghoz jutnak.
A családot gyökerekként szokás emlegetni, de az előbb említettek fényében mondhatom azt, hgoy a gyökereim is én vagyok, és a család, ahonnan jövök, inkább a talaj, ahonnan a gyökereim táplálnak.
Kerestem azt, hogy aki nehéz körülmények között, nem tápláló családban nevelkedett, hogyan, milyen értelmezésben tud a gyökereire jószívvel gondolni. Próbáltam megtalálni a gyökerek valamiféle, a szokványostól eltérő értelmezését.
Megnéztem pár videót magok kikeléséről, ahol nyomon követik, ahogy a mag kicsírázik és kikel a növény a földből. Ezeken jól látszik, hogy egyetlen növény sem kezd el úgy felfelé növekedni, hogy a gyökereivel előbb lefelé ne kapaszkodna.
Amikor a petesejt megtermékenyül, helyet keres az édesanya méhében, ahol aztán beágyazódik a méhfalba, és erek növekednek, melyek összekötik az anyával, és a méhlepény, hogy az anya táplálni tudja magzatát.
Ezek lehetnek a mi valós, fizikai gyökereink.
Nincs ember a világon, akinek ilyen értelmezésben ne lennének gyökerei.
És a természetnek micsoda összjátéka kellett, hogy abból a rengeteg petesejtből és spermiumból az a kettő találkozott pont, amiből lettem, és 9 hónapon át gyökereimmel kapaszkodtam az anyaméhbe, hogy ÚJ ÉLET növekedjék! Micsoda erő ez, amiből lettem! Amiből mindnyájan lettünk!

Aztán gondoltam még arra is, hogy szülőként gyermekeim gyökereinek milyen táptalaja lehetek. Még ha nem is tudok sokat a családfámról, vagy ha nem szerető és tápláló családból jövök, gyermekeim felé ez lehet más!
Az én szülői tudatosságom és irántuk érzett szeretetem az, amiből az ő gyökereik táplálkozhatnak.
A szüleim gyerekeként nekem az ad erőt a mindennapokban, amikor a „jó sztorikra” gondolok, amiktől kinyílik a szívem, hogy például vasárnaponként könnyesre röhögtük magunkat ebédkor, vagy, hogy apu mennyire szerette a határt és milyen jó volt vele menni napkeltekor, vagy, hogy anyu hogy fogta a kezem, és, hogy mindig hozott valami csemegét, amikor együtt mentünk haza este a busszal.

A gyermek szereti a szüleit. Ha tudok neki közös történeteket adni, a gyermekem tud majd miből táplálkozni.

Ha vannak a fentiekről gondolataid és szívesen megosztanád, akár egyetértesz, akár nem, örülnék neki!

Szeretetteli közös történeteket kívánok nektek!