Írások lélekről, anyaságról, természetről

Tisztán emlékszem arra a gondolat-, szándék- és érzelemcsomagra, amit 2017 februárjának elején éreztem a kórházi szülészet társalgójában ülve, egyik kezemmel a kiváló kórházi ebédet szorgosan a számba lapátolva, másikkal az első gyermekem barátságos bevásárlókosarának fogantyúját markolva.

Ezt gondoltam akkor: „A világon mindent, ami csak tőlem telik megteszek azért, hogy Te boldog légy! A lehető legjobbat és legtöbbet fogom továbbadni Neked azért, hogy teljes legyen élted!”

Nem éreztem még a világon ehhez fogható szeretetet. Az anyai szeretetet. Én úgy gondolom, hogy ezzel nem én vagyok egyedül így. Szülőként gyermekeinknek a legjobbat akarjuk. Elolvasunk száz gyereknevelési könyvet, belépünk megannyi anyukás facebook csoportba, kért és kéretlen tanácsok hadát hallgatjuk meg arról, hogy mit csináljunk a gyerekkel ilyen-olyan probléma esetén, azért, hogy a lehető legjobb anyjuk lehessünk.

Közben meg lazán megfeledkezünk magunkról, sőt, mi több, belefeledkezünk magunkba. És mindeközben mi történik a gyerekkel?

A gyerek figyel. Láthatatlan antennái vannak, hallhatatlan ultrahanggal: zzzzz, észrevétlenül letapogat velük mindent belőlünk, hogy aztán a módszereinket kitanulja, és lám, copy/paste – ott vagyunk kicsiben!

Van-e azon csodálkozni való, hogy a nádszálvékony kislány nem eszik, amikor otthon az anyukája folyton fogyókúrázik? Vagy világéletében csúnyának hiszi magát egy tök oké nő, mert az anyjától azt hallotta, hogy őt azért vette el az apja, mert annyira csúnya volt, hogy másnak úgyse kellett volna? Vagy sorra épülnek a lego házak erkéllyel, amikor otthon a polcok építészkönyvekkel vannak tele?

Neadjisten azt mondják az oviban a gyerekről, hogy kiegyensúlyozott, amikor a szülők felvállalják az érzelmeiket egymás előtt, és a gyerektől se várnak el semmi extrát, hogy saját maga lehessen? A gyerekem pont azt fogja csinálni, amit én meg az apja. Nem azt, amit mondunk neki, amiről naphosszat papolunk…nem. Pont azt, amit mi csinálunk. Mert amit tovább adok a gyerekemnek, nem más, mint saját magam!