Sötét

Napokig azon gondolkoztam, hogy majd a gyökerekről írok. Hogy mennyire fontosak, hogy azokkal kapaszkodunk a földbe, hogy azok segítségével szívjuk magunkba a táplálékot.
Aztán az jutott eszembe, hogy gyökéreresztés nincs táptalaj nélkül, és egy üvegben is csíráztathatok bármilyen magot, de mégiscsak, a természetben az igazi „profik” a sötétben csinálják.
Az anyafa megadja ezt a magjainak úgy, hogy azok lehullanak a földre, lehullott levelei pedig betakarják őket. A levelek a sötét napokon idővel tápanyagdús komposzttá lesznek, így adva termőtalajt a magoknak.

Anyaként sem tehetek másként. Amikor a gyermekeim sötétet, szomorúságot, nehezet élnek, hagyom, hogy benne legyenek. Betakargatom őket nyarunk lehullott leveleivel, és csak ott vagyok velük csendben, hogy aztán ebből erőt meríthessenek a növekedéshez.

Azt mondom hát, kell a sötét.
Az élet van.
A sötétségben pedig egyszer világosság születik.